headerphoto

Biztosítások

Cégünk az egyik legnagyobb magyar alkuszcéggel áll szerződésben biztosítások közvetítése területén.

Az alkuszcégeket az különbözteti meg a biztosításközvetítő cégektől, hogy az ügyfél érdekeit kell néznie.

Ha Ön egy biztosító ügynökével tárgyal, ő a legjobb esetben is az ő cégénél elérhető legjobbat fogja Önnek nyújtani, ami egyáltalán nem biztos, hogy akár csak versenyképes ajánlat is a többi biztosító ajánlatához képest. Ugyanez igaz a többes ügynökökre is, ők is csak egy szűk körből válogathatnak.

Egy mindennapi példa: akár a lakásbiztosításán is akár havi 2-3 ezer Ft-ot spórolhat, ha átviszi másik céghez, illetve szakemberrel átnézeti, aki a felesleges és drága dolgokat kiveszi belőle. Esetleg éppen fordítva, felhívja a figyelmét az ingatlana alulbiztosítottságára, illetve hiányzó elemekre (például csőtörés elleni biztosítás).

Gyakori hiba, hogy az emberek megkötik a lakásbiztosításukat és 20 évig rá sem néznek. Közben beépítették a tetőteret, az új LCD tévé és az új drága bútor sincs biztosítási fedezet alatt. Esetleg amikor kötötték, mindegy volt, hogy milyen, csak olcsó legyen, mert a bankhitelhez kell az építkezés alatt. Ez miatt viszont semilyen eseményre nem nyújt biztosítási fedezetet.

Megkülönböztetünk élet- és vagyonbiztosításokat, illetve lakossági- és céges biztosításokat.

Először a lakossági biztosításokról szólnánk pár szót:

Életbiztosítások

Életbiztosításokkal kapcsolatban kérjük látogassa meg testvérlapunkat a www.eletbiztositasokrol.hu címen. Itt minden információt megtalál, amit az életbiztosításokról tudni érdemes.

Minden hitellel kapcsolatos további információért kérjük hívja kollégáinkat, vagy írjon nekünk a jobb oldalon található e-mail címre. Ne feledje, minden szolgáltatásunk az Ön számára ingyenes, beleértve a hitelügyintézést és a tanácsadást is.

 

Gyorslinkek: lakáshitel  új építésű ingatlan hitelezése használt ingatlan hitelezése jelzálog alapú hitel építési hitel vállalkozói ingatlanhitel vállalkozói forgóeszközhitel,  Projecthitel önerő nélküli hitelek

Elérhetőségeink:

Budapesten:
1036 Budapest
Lajos utca 131.
Mobil:30/273-7665
e-mail:
info@smartmoney.hu